Minden, amit a szürke hályogról (cataracta) tudni érdemes

A szürke hályog betegség latin elnevezése cataracta vízfüggönyt jelent. A szemlencse elszürküléséből következő, a lencsén található homályról kapta a nevét, amelyen keresztül a látás a vízfüggönyön való átnézéshez hasonlít. Magyar elnevezése pedig a betegség előrehaladtával bekövetkező pupilla színvesztésének okából, valamint szintén a szem hályogos, homályos mivoltából következik.

Hogyan ismerhető fel?

A látásromlás sokáig észrevétlen maradhat, hiszen tünetei összetéveszthetőek más szembetegségekével. Ilyen – többek között – a fényérzékelés megváltozása, így például, ha a beteg nagyon zavarónak érzi a napsütést, vagy az esti vezetés közben a szembejövő autók reflektorfényét. Ezen felül a színérzékelés megváltozása, illetve az egyik szem eltakarásakor jelentkező kettős látás is utalhat szürke hályogra. Továbbá a betegség korai fázisában a páciens úgy tapasztalhatja, mintha folyton egy koszos, homályos ablakon nézne keresztül. A fenti tünetek jelezhetik a cataracta kialakulását, azonban ahogyan már említettük egyéb szembetegségek jelei is lehetnek a korábban leírtak, ezért a pontos diagnosztizáláshoz feltétlenül szemészorvosi vizsgálatra van szükség.

Milyen korban alakul ki?

A szürke hályog jellemzően időskori szembetegség, amely általában a 65 év feletti korosztályt érinti. A népbetegséggé vált látási hiba a szemlencse rugalmasság- és átlátszóságvesztéséből fakad. A betegség ugyan a szem öregedéséből következik, mégis visszafordítható.

Ez a látási probléma ugyan jellemzően az embereket bölcs korukban érinti, azonban előfordulhat gyermekeknél veleszületett, szintén elsődleges cataracta, illetve más betegségek, gyógyszerek vagy sérülés is okozhatnak másodlagos szürke hályogot – kortól függetlenül.

Miért alakulhat ki a betegség?

A már fent is emlegetett idősebb korosztály esetén a látószervük elöregedésének következményeként alakulhat ki ez a betegség. Ezzel szemben a fiatal korban kialakuló cataracta okai között a kevés napfényt és a táplálék-, antioxidánsszegény étkezést emlegethetjük. Továbbá a dohányzás is negatív hatással lehet a szem állapotára, az erre hajlamos egyének esetén.

Milyen típusai vannak a szürke hályognak?

A cataracta tipizálását kétféleképpen lehet meghatározni. A kialakulás módját alapul véve megkülönböztetünk elsődleges szürke hályogot – amely kategóriába sorolható az időskori, valamint a veleszületett szembetegség -, valamint másodlagos szürke hályogot, amelynek  csoportjába valamilyen beavatkozás (műtét, sérülés, gyógyszer) során keletkezett szemprobléma tartozik.

A betegséget előfordulási helye szerint is tipizálhatjuk. A szemlencse peremén kialakuló, folyadékkal teli hólyagocskák okozta homályok elnevezése cataracta corticalis. Az időskori szürke hályogos megbetegedések fele kezdődik jellemzően ilyen elváltozással. A cataracta subcapsularis  posterior elnevezésű változatra a gyors kialakulás és a korai, közeli térben való látászavar jellemző. Ezzel szemben, a lassan kifejlődő szürke hályogot, amely a szemlencse elszíneződését, sőt kettős látást is okozhat cataracta nuclearisnak nevezzük. Ez utóbbi betegség érdekes tünete, hogy a távollátó beteg egy ideig újra tökéletesnek, vagy legalább is javultnak érzi látását.

Hogyan előzhető meg a szürke hályog kialakulása?

Folyamatos kutatások folynak a betegség megelőzését illetően. Az Amerikai Egyesült Államokban folyatott AREDS tanulmányban bizonyították, hogy bizonyos antioxidánsok és vitaminok bevitele lassíthatja, sőt meg is előzheti a betegséget. Ezek közé tartozik a lutein és a zeaxantin karotinoidok, amelyek jellemzően a zöld, valamint a narancssárga zöldség-gyümölcsökben találhatóak meg, mint például: a brokkoliban, a cukkiniben, vagy a sárgarépában.

Előzze meg a bajt, kérjen időpontot szemész szakorvosainktól!